
Bár már véget ért az első évad én még csak most kezdtem bele, így közel egy huzamban le is darálhatom az egészet, ahogyan azt jó (?) sorozatjunkiek szokták csinálni. A Genezis című dupla epizódot már meg is néztem.
Lényegében nagyon sok esetben olyan érzésem volt, mintha az alkotók azonosak lennének az Avatarral, pedig azért a történet alapvetően másnak tűnik, bár sok a hasonló motívum, a tájakról nem is beszélve. Itt is tulajdonképpen egy kutatási területről van szó, bár itt az időutazás is benne van a pakliban. Így ellenséges nép, amik közé be kell épülni nincsen, helyette vannak mindenféle ősi állatok, amelyek veszélyeztetik a tábort. Ezen kívül van ellenséges “bevándorló” csapat is. Energia, alapanyag itt is kulcskérdés, mint az Avatarban. Pandorán azonban egy ember életét követhetjük végig, Terra Novába viszont a sok új résztvevővel együtt egy egész család érkezik, speciális előtörténettel. (Szabályt szegő szülők, apa megszökik a börtönből, hogy a családdal együtt jöhessen, plusz az amúgy sem engedélyezett harmadik gyereket is becsempészik.) Nem csoda tehát, hogy a Terra Nova főparancsnoka rögtön kiemelt figyelmet fordít erre a családra, ahol ráadásul az apa zsaru volt régen az anya pedig orvos, itt pedig mind a kettőre nagy szükség van. Ráadásul még a tiltott területen való járkálással megismerhetjük azt is, hogy a parancsnok valami misztikusat, természetfelettit rejteget is az emberek elől (erre minden bizonnyal a részek során fény fog derülni), mint ahogy az ellenséges csoporttal való viszály is ki fog bontakozni.
Ami a látványt és a megvalósítást illeti, ha jól tudom az idei évben a legköltségesebb pilot volt, és valószínűleg minden idők legdrágábbjai között is van (ahogyan a Lost pilotja is). Ez látszik is rajta eléggé. Ilyen szintű díszletet és 3D-s animációt régen láttam sorozatban (bár engem az idei Once Upon a Time díszlete és fantasy összeállítása is elképesztően lenyűgözött – de erről majd egy másik postban).
A jelenetek nekem kicsit túlságosan akciódúsak lettek, érezhetően be akarták mutatni, hogy milyen látványos showra számíthatunk, így maga a történeti része nem lett túl bonyolult, pedig másfél órába sok téma beleférhetett volna (ebben a “semmiről sokat” módszerben ugyancsak hasonlít az Avatarra).
Összességében egy látványos, érdekes sorozatról van szó, de könnyen unalmassá és lapossá válhat, ez napokon belül ki fog számomra derül az újabb részek megnézésével. Ha pedig befejeztem az évadot, jön az összefoglaló poszt a blogra!




