A blog jövője

A Gusto magazin 2001. októberi, azaz a legelső számában a szivarozásról szóló cikk Woody Allen gondolatával kezdődik, mely szerint “ami az életben jó, az vagy hízlal, vagy megszegi a Tízparancsolatot.” A Magyar Konyha magazin idei októberi számában, pont 10 évvel később jelent meg Vinkó József bevezető cikke fölött a következő idézet Alexander Woollcottól:  “Valamennyi dolog, amit igazán szeretek erkölcstelen, illegális vagy hizlal.”

A két mondás egymáshoz is nagyon közel áll, azonban blogom jövőbeli filozófiájától sem áll messze. Régebben már elkezdtem a beharangozást, amely szerint a blog filmekkel, gasztronómiával és kellemes szabadidős programokkal fog foglalkozni. Célom, hogy böngészéseim során a könyvtárban is felkutassam a gasztronómia és filmesztétikai témákban a régebbi irodalmat is, így például tervezem, hogy a Magyar Konyha magazin 80-as és 90-es években megjelent számaiból is fogok szemezgetni a közeli jövőben. Ugyancsak fontosnak tartom, hogy az olvasóimmal megosszam Budapest aktuális kulturális eseményeivel kapcsolatos információimat.

A blog folyamatosan fog alakulni, remélhetőleg egyre gyakrabban fogom tudni frissíteni. Már most sok téma van a tarsolyomban, amelyek megvalósítása csak (szabad)idő kérdése. Addig is kívánok mindenkinek jó szórakozást hozzá!

Hírdetés

Újabb LunchBoxos élmény (frissítve)

Még karácsony előtt, az utolsó idei számonkérés után egy hirtelen gondolatból úgy döntöttem, hogy elmegyek megünnepelni ezt a tényt, így újból meglátogattam Mrs. Lee-t és házias konyháját a Hold utcai Vásárcsarnokban.

Teljesen véletlenül még Vash-sal is összefutottam ott, aki egy Palota Ttakbokki-t kért, amiről még az is kiderült a végén, hogy az étlappal ellentétben vagy inkább az étlapnak megfelelően marhahús is van benne. Amúgy nagyon finom volt Robi szerint, és ugyanaz a nudliszerű rizs van benne, mint amiből a rizstorta készül.

Én néhány kedvencemet kértem. A koreai mandoo-t, ami a zöldségekkel töltött kis burgonyás táska, tamagoyaki-s és maguros makikat. No meg egy kihagyhatatlan miso levest is! A mellékelt képen ezt az összeállítást láthatja mindenki:

Az ízek továbbra is fantasztikusak voltak és az ár/érték aránypár legyőzhetetlen egyelőre! Most röviden ennyit.

És egy kis kiegészítés! Robi is készített fotókat a marhahúsos ételről plusz a cup noodle-ról, melyeket a tovább gomb megnyomásával nézhettek meg!

Új bentók a Planet Sushiban

A régi három (lazacos, csirkés és rákos) ebédes dobozokat most kicserélték hat megújított fajtára. Az árak egy ezressel emelkedtek, azonban valamivel több étel is kerül már a dobozba. Az összeállítások között “főételnek” továbbra is maradt a lazac, a teriyaki csirke és a rák, ehhez továbbra is jár a rizs és a miso leves. A többi körítés azonban sokkal vegyesebb lett. Mindegyikhez jár a jól ismert miso leves és néhány falat gyümölcs és zöldség. Sushiból kappa makit vagy a PS specialitását a Fitness Makit adják hozzá, illetve vannak olyan verziók is, melyekben csalamádé szerű körítés is található.

Én az ugyancsak újdonságnak számító Sushi bentót kóstoltam meg, amit nyugodtan hívhatnánk unagi bentónak is. A miso, csalamádé, zöldség, gyümölcs, gari körítés mellett ez 4 darab unagival betekert krémsajtos, daikonos kifordított makit tartalmaz, melyek nem csak kinézetre szépek, de az ízük is fantasztikus, továbbá kapunk még egy lazacos és egy rákos nigirit továbbá egy algás és egy unagis gunkant.

Továbbra is rendelhető hozzá +500 ftért egy kancsó tea, amit újra lehet forrázni ingyen. A mellékelt képen a Sushi bento látható, a doboz üres részébe elvileg a miso levest teszik, de azt lehet külön is kérni.

Lunch Box újból

Pénteken visszatértem a Lunch Box nevű helyre. Amint azt már korábban is írtam, az első benyomások alapján ez valóban egy olyan hely, ahova szívesen visszatérnék és most bebizonyosodott, hogy valóban jól gondoltam ezt.

Most már határozott léptekkel közelítettem meg a helyet, bár az ajtó be volt csukva, természetesen nyitva voltak, csak már kezd beköszönteni a tél. Beléptem és az első kérdés teljesen megdöbbentett, ugyanis a már múltkor is említett lány, nem azzal kezdte, hogy mit szeretnék enni, hanem, hogy ugye én vagyok az aki lefotózta a sushit meg a miso levest és írtam róluk egy cikket. Igen! Én vagyok az. Nem hittem volna, hogy rátalálnak a blogomra, pedig anno nem szóltam róla egy szót sem, hogy fotózok vagy, hogy írni fogok róluk. Nagyon kellemes meglepetés volt.

Ezután relatív gyorsan tisztáztuk is, hogy mit szeretnék enni. A miso leves annyira jó volt a múltkor, hogy az mindenképpen szerettem volna megkóstolni, főételnek pedig valamilyen koreai “sushi”-ra vágytam így kiválasztottunk egy kimbap-tekercses szettet. Nagyon kedvesek voltak, rettentően jól éreztem magamat végig. A készítés közben beszélgettünk a cikkel és az étteremmel kapcsolatban. Majd meg is kaptam a már megismert tálcán és az eldobható tányérokban a mesterműveket (igen, erről is beszélgettünk, hogy ők nem örülnek neki, hogy eldobhatós evőeszközöket és tányérokat kell használniuk, de nekem tényleg tetszett így is a dolog, szerintem ezek pont megfelelőek és amúgy is nem az alátéten van a hangsúly, hanem azon ami rákerül, az ízeken, a formákon és az pedig hibátlan).

A miso levesben most sem csalódtam, de inkább az újdonságokkal foglalkoznék. A kimbap tipikus koreai étel, a sushihoz hasonlóan a töltelék rizsbe és algalapba van tekerve, és kinézetében hasonlít a futomakira. A fő különbség, hogy míg a japánok tengeri húsokkal dolgoznak, a koreaiak pácolt marhahúst, pácolt sonkát, csípős tonhalat használnak fel a zöldségek mellett. Továbbá a rizst is teljesen máshogyan ízesítik, ezáltal az egész tekercs inkább édeskés mint savanyú. Én a marhahúsosat kóstoltam, ami nagyon kellemes volt, a hús mellett daikon, omlett, uborka és sárgarépa volt a tekercsben. A 8 darab mellé a szettben járt még a japán gari helyett savanyú uborka, ami ízében tökéletesen illik a kimbaphoz és két ugyancsak speciális koreai mandoo falatka, ami édesburgonyás burokban megsütött zöldségeket jelent. Ez is remek volt. Az összeállítás, bár nem tűnik olyan nagynak de kellően laktató volt.Szerettem volna a múltkor már kipróbált tamagoyakis nigirit újból megkóstolni, de helyette végül inkább úgy döntöttem, hogy a rizstortával is megismerkedem, melyet a magazinos Robi ajánlott.

Nos ez a rizstorta olyan nudli vagy vékony sült banán kinézetű préselt rizs, melyre vagy csípős szószt tesznek vagy mézbe mártogatják (az utóbbi Koreában nem szokás, csak itthon, a Lunch Boxban, ugyanis ez olyan étel amiben Magyarországon egyedülálló ez a kis étterem). A mézesből kértem egy adagot, de a kaptam egy kis kóstolót a csípősből is a koreai hölgytől. Nos, hát ez egészen külünleges élmény. A formája alapján az ember valóban elég sok ételre gondolhat, de a legkevésbé arra, hogy rizsből készült. Mindenképpen érdemes megkóstolni, egy ilyen ebédnek tökéletes lezárást tud adni a mézes változat, mely valóban desszertszerű ez európai ember számára. A csípős is nagyon finom, bár az az íze miatt kevésbé tűnik desszertnek, aki valóban különleges élményre vágyik abba is belekóstol.

Nagyon kellemes élményekben volt részem. Ebben a helyben továbbra sem tudtam csalódni, sőt! Biztos vagyok benne, hogy ide még vissza fogok térni, többször is.

Az egyetlen problémám az volt, hogy mivel zárva volt az ajtaja az üzletnek és összesen 27 négyzetméter együtt az egész, így az ételszag eléggé erős, amit ott helyben annyira nem érez az ember, azonban hazafele és itthon a ruhámon éreztem az illatot és sajnos attól tartok, hogy ez most egy fél éven át így lesz. Ez a tény azonban engem biztosan nem tántorít el, és ennek ellenére is továbbra is 10-ből 10 pontot adok a Lunch Boxnak!

Arigatou, de azért annyira nem

Péntek délután újabb japán éttermet sikerült kipróbálni, ráadásul most nem egyedül teszteltem, így még objektívebb beszámolót tudok (tudunk) publikálni.

Amikor a Lunch Boxba mentem két hete, akkor a nagy séta közepette már egyszer elmentem az Arigatou nevű kis étterem mellett az Ó utca legelején. Akkor végül visszatértem a vásárcsarnokba, így kimaradt ez a hely, de a neten előtte találtam egy ArigatouSushi házhoszszállításos honlapot, amit valahogy összekapcsoltak a neuronjaim axonjai és dendritjei ezzel a hellyel így kíváncsian vártam, hogy élőben milyen élményeket tud nyújtani a – ha jól tudom – japán tuljadonba lévő kis vendéglő.

Csütörtökön ráadásul a fárasztó hét és a sok feladat miatt, amúgy is ki akartam rúgni a hámból, plusz Vash kollegával találkoztam, és mivel ő is a japán éttermek nagy fanja kézenfekvő volt, hogy felfedezzük ezt az új helyet.

Első ránézésre, a felszereltsége az étteremnek kb olyan mint a lunchboxnak, itt pár asztallal több van, inkább a helyben fogyasztásra vannak felkészülve (legalábbis az étlap alapján), és főleg japán vendégeket várhatnak. A nyitvatartás egészen érdekes, 3-kor bezárnak és 5-kor nyitnak ki újból. Mi sikeresen fél háromkor érkeztünk, így kicsit ki is csúsztunk az időből, ennek esetleges eredményét olvashatjuk Vash ízvilág-beszámolójában lejjebb. Amúgy ha valaki japán magazinokat és mangákat szeretne olvasni, nagy választék áll a rendelkezésre és mindenféle egyéb háztartási kiegészítőt is lehet kapni náluk.

Szóval fél 3-kor beléptük, a pincér lány épp a boltba indult volna el, így visszafordítottuk, hogy mi bizony ennyi fogunk, akkor és ott. Étlapot kaptunk, választottunk, én egy Yaki Sobát, Vash pedig egy daikonos savanyúságot és sűlt lazacot választott hozzá. A lány felírta, majd hátra szólt a szakács néniek, hogy nem sushit eszünk. Mondjuk én valamennyire még meg is kóstoltam volna a sushijukat, de annyira nem volt olyan jó a választékuk, viszont a nem-sushi jellegű japán ételekben igen bővelkedett az étlap.

Szakács néni gyorsan dolgozott hátul a konyhában, talán kicsit túl gyorsan is (lásd Vash beszámolóját ugyancsak), az én Yaki Sobám, kb 10 perc alatt készült el. Kicsit szaftosabb, kicsit csípősebb, kicsit hagymásabb volt, mint amilyen yaki sobához én vagyok szokva a Sensei étteremnek köszönhetően (illetve Araniel receptje alapján, bár azt még csak fotón “kóstoltam”). Amúgy nem volt rossz, és szép adagot kaptam, szóval tulajdonképpen rendben voltak a dolgok. Gondolom, ha korábban érkezünk, akkor ezt azt ételt is jobban, pontosabban meg tudja csinálni a japán hölgy.

Vash ételére azonban nem igazán jutott energiája már, vagy már nagyon menni szeretet volna bezárni. Ő így nyilatkozott az összeállításáról: “A savanyúság ízletes volt, amit előételnek ettem. A sültlazac viszont tök átlagos volt. Fogták a halat és megsütötték. Azt nem mondhatom, hogy nem volt rajta fűszer, de nagyon lespórolták róla, így elég szegényes íze volt. Persze azért ilyen nagy a szám, mert már sok jó sültlazacot kóstolhattam ezidáig. Sajna ez csak valahol hátul kullog. Ha legközelebb megyek mindenféleképpen teszek egy újabb próbát, mert lehet ha több idejük lesz az elkészítésre jobbat is tudnak. Azzal, hogy zárás előtt fél órával állítottunk be jóllátható nemtetsszést váltottunk ki belőlük. Egyébként meg így sem volt ehetetlen, de plusz fűszerekkel lehetett volna jobb is :D”

A teljes ebédért 10% szervízzel és két üdítővel együtt 5500 ft-ot fizettünk, ami azt hiszem, hogy egy átlagos árnak mondható. A végén még kaptunk egy kis pohárka zöld teát búcsúzóul (ekkor már bőven zárás után voltunk és már beszállítók érkeztek meg).

Azt nem mondanám, hogy utoljára voltunk ezen a helyen, de abban teljes mértékben egyetértettünk, amikor eljöttünk, hogy azon a környéken, azért az árért, sokkal inkább a Lunch Boxba térnék vissza!

Momotaro – az otakuk kedvence

Több otaku ismerősöm is vagy emlegette már a Momotarot vagy egyenesen áradozott róla, így nem tehettem meg, hogy egyik délután, korgó gyomorral, be ne térjek oda is és ne teszteljem a helyet. Nos, első pillanatra meglepődtem, nem teljesen ilyenre számítottam, aztán utána tapasztaltam jót is, meg rosszat is. Lássuk, mik is voltak ezek!

Bambuszliget a rakparton

Most, hogy így bele is jöttem az éttermek értékelésébe, következzen is rögtön a második menet, melyben a Belgrád rakparton szerzett tapasztalataimat osztom meg most mindenkivel. Egyelőre több ilyen cikk nem lesz, de tervezem még, hogy más japán étterembe is ellátogatok hamarosan. In medias res, vágjunk is bele!