Bár Kon Satoshi hirtelen halála – ha jól tudom – nagyban megváltoztatta az idei Anilogue fesztivál programját, de így is lesznek animációs filmek Japánból is. Két egészestés mozit és egy rövidfilmes összeállítást tekinthet meg a budapesti és a bécsi közönség is.
Már korábban a Mondo magazinban is volt egy részletesebb cikk a Summer Wars című enyhén sci-fi-os vígjátékról. Péntek este és vasárnap délután az Urániában láthatjuk. A tervek szerint ezt én is meg fogom nézni.
A One Piece című Japánban rendkívül népszerű és itthon is egyre inkább ismertebb végeláthatatlan sorozat. Az egyik hozzá készült egészestés filmet is láthatjuk az idei fesztivál során.
Egy rövidfilmekből összeállított programot is vetítenek idén Anime Haiku címmel. Ezt csak egyszer vetítik, szombaton az Urániában.
Tegnapelőtt este a Nana utáni reklámsávban találkoztam a következő hirdetéssel az Animaxen:
Nos, ha valaki végignézi, akkor azt hiszem, sok dolgot már nem is kell hozzátennem. Úgy tűnik, hogy az iskola kezdetével a Japánnal illetve az anime/mangával kapcsolatos események is nagyon beindulnak és minden hétvégére jut valami. Jelen post születése épp a Moonlight Meido két megnyitó ünnepsége között készül.
A lényeg tehát: szeptember 26. Budapesti Fasori Evangélikus Gimnázim.
Csak címszavakban: Origami, ikebana, manga, anime, kanjik, aikido, kendo, karate, kyudo, sárkánytánc, Nagy Gong együttes bemuatója, kimono kiállítás, teavásár és kóstoló.
Ez így akár egy cp, konzol és AMV mentes Con is lehetne, de ami igazán érdekessé teszi a programot az a meglepően sok szakmai, kulturális jellegű előadások:
A díszteremben a japán történelmet mutatják be képekben 13 és 17 óra között.
11:00 Dr. Erdős György – Mit tanítottam a Keleti Nyelvek Iskolájában és mit tanultam belőle?
12:15 Dr. Vihar Judit – A haiku a japán irodalomban
13:40 Dr. Székács Anna – Mit illik és mit nem Japánban
14:30 Dr. Sűdy Zoltán – Epizódok a japán-magyar kapcsolatok történetéből
15:20 Szombathelyi Áron – A japán-magyar oktatási rendszer eltéréseiről
És hogy kik szervezték meg ezt a programot? Egy frissen alakult egyesület, a MaJa (vagyis a Magyar-Japán Diák-barátság Egyesület), aminek a fő célja az, hogy a különböző magyarországi japán kultúrával foglalkozó intézmények által szervezett programokról, eseményekről terjesszék a híreket és az információkat.
Szerintem nagyon jónak tűnik a program, mindenképpen érdemes lesz kilátogatni ide is!