“Mondja csak! Igaz, hogy régen volt olyan idő, amikor a tűzőrök tüzet oltottak és nem könyveket égettek?”

Valamikor nagyon régen lehetett ilyen, de az 1953-as Ray Bradbury regény idejében már nem ez a helyzet. Az ellen-utópisztikus történetet 13 évvel a könyv megjelenése után Truffaut vitte a vászonra, és jelent meg sok évvel később DVD-n is az itt látható borítóval, melynek szlogenszerű mondata: “Mi történik, ha nincsen jogod az olvasáshoz?”

Itthon úgy tűnik valóban nincsen jogunk az olvasáshoz, hiszen az eredeti regényt szinte lehetetlen beszerezni, sőt még a film nézéséhez sincs sok jogunk, nem sokkal a megjelenés után joglejárttá vált a lemez és nem volt árusítható többet. Jelenleg hivatalosan csak a second-hand piacon kapható. Pedig érdemes rá odafigyelni, mert zseniális alkotás!

A nyitó mondattal és hasonló mosolyra fakasztó gondolatokkal találkozhatunk a filmben többször is, ezek amolyan ellen-utópia kellékeknek is nevezhetőek, ez is érzékelteti a új társadalmi rend működésének zavarait és abszurditását.

Találkozhatunk a legjellemzőbb szereplő típusokkal is: parancsnok és beosztott, otthon ülő megetetett társadalom, csendes és hangos lázadók. És természetesen valakinek lennie kell, aki a történet során az egyik oldalról átkerül fokozatosan a másik oldalra, felismerve a társadalmi hibákat.

Az igazán abszurditást amúgy a rendező azzal is fokozza, hogy bár történetileg három főszereplőt tekinthetünk, a forgatás során csak két főszereplővel dolgozott Truffaut. Oskar Werner abszolút főszereplőként Guy Montag, aki a beosztott törvénytisztelő szolga, aki ráadásul előléptetés előtt áll éppen és a könyvek égetésének elméletét tanítja a nebulóknak a tűzőr iskolában. Julie Christie két szerepet is kapott egyszerre játssza  Montag feleségét, a megetetett háziasszonyt, akinek az agyát a televízióban sugárzott filmek teljesen eltompították, és egyben Clarisse-t is ő alakítja, aki Montag szomszédja, Montag szemének felnyitója, az érdeklődő, de visszafogott lázadó.

Bár a történet sok esetben lassú és vontatottnak látszik, lassan ismerjük meg és nehezen bontakoznak ki a körülmények is, erősen Montag jellemének változására, az ő felismeréseire és a végső elhatározáshoz való eljutására koncentrál, illetve az ezt befolyásoló eseményeket mutatja be részletesen. Jól megfigyelhetjük, hogy hogyan jut el a lelkes könyvégető fokozatosan egészen oda, hogy saját lakásában a könyvek helyett a saját parancsnokára ereszti rá a tűzcsóvát és indul el egy jobb társadalom felé.

Sok szempontból érdekes a lezárás is, hiszen, valamennyire mondhatjuk, hogy megtalálja a jobb társadalmat, de az a jobb társadalom egy megalkuvás eredménye. Nincsen igazi változás a rendszerben, amely egyszerűen túl erős, nem tudja egyedül összeomlasztani, erre nincsen lehetősége (bár erre irányuló tervekről is beszél még, de már nincsen ideje kivitelezni). Befejeződik a történet, végül is megnyugvást nyer a szereplő, talán a néző is, de mégis a tévé előtt ülőben ott marad a kérdés, hogy jó-jó, ha nem tetszik, el lehet menni, és kényszer szülte megoldásokkal lehet próbálkozni, de ez hosszútávon mégsem tud rendesen működni. Bár a jobb társadalom tagjai bizakodóak és reménykednek abban, hogy lesznek majd idők, amikor a rendszer megváltozik és az emberek visszahívják őket, sőt rájuk lesz majd a legnagyobb szükség azokban az időkben. És talán akkor majd felteheti egy fiatal a kérdést az idősebbeknek, hogy “Mondja csak! Igaz, hogy régen volt olyan idő, amikor a tűzőrök nem tüzet oltottak, hanem ők csinálták a tüzet és könyveket égettek?”