Tag Archive: DVD


451 Fahrenheit

“Mondja csak! Igaz, hogy régen volt olyan idő, amikor a tűzőrök tüzet oltottak és nem könyveket égettek?”

Valamikor nagyon régen lehetett ilyen, de az 1953-as Ray Bradbury regény idejében már nem ez a helyzet. Az ellen-utópisztikus történetet 13 évvel a könyv megjelenése után Truffaut vitte a vászonra, és jelent meg sok évvel később DVD-n is az itt látható borítóval, melynek szlogenszerű mondata: “Mi történik, ha nincsen jogod az olvasáshoz?”

Itthon úgy tűnik valóban nincsen jogunk az olvasáshoz, hiszen az eredeti regényt szinte lehetetlen beszerezni, sőt még a film nézéséhez sincs sok jogunk, nem sokkal a megjelenés után joglejárttá vált a lemez és nem volt árusítható többet. Jelenleg hivatalosan csak a second-hand piacon kapható. Pedig érdemes rá odafigyelni, mert zseniális alkotás!

olvasásának folytatása

A második világháború befejezése után néhány nappal (1945. szeptember 21-én) egy tragikus halálesettel kezdődik a Ghibli Stúdió egyik legismertebb, és Isao Takahata minden bizonnyal leghíresebb műve. Ráadásul a halál, annak közelsége, nem csak keretet ad ennek a történetnek, de minden percét uralja is, néhol nyíltan, néhol csak a háttérben dolgozva.

olvasásának folytatása

Avagy Takahata Isao könnyed esti életmód-bemutatója. Következzen tehát a Yamada család című Ghibli mű értékelése!

olvasásának folytatása

Laputa: az égi gyönyör

Nemrég sikerült megnéznem a Ghibli Stúdió első alkotását. Következzen most egy rövid értékelés! Vigyázat elfogultan pozitív! olvasásának folytatása

Bár Miyazaki kollega is megírta, hogy a mesterkopó nyomozásait bemutató sorozatból már megjelent a harmadik, sőt a negyedik rész is, egyelőre egyetlen egy üzlet polcán se találkoztam velük. Az első kettő lemezt azoban sikerült végignéznem, így arról most egy rövid értékelés, bemutatás fog következni. olvasásának folytatása